Leonardo DiCaprio

1974. november 11-én született Los Angelesben. Leo személyiségelemzését szintén a Facebookon kérte egy kedves Olvasóm, Szabó Zsolt. Én az Eredet című filmben láttam először, akkor ismertem meg a színészi játékát is. Addig valahogy elkerültek azok a filmek, melyekben ő is játszott. Ez a film nagyon nagy hatással volt rám, nemcsak a mondanivalója, hanem Leo színészi teljesítménye is. Ezután folyamatosan kerestem és megnéztem a filmjeit, a Nagy Gatsby-t, a Wall street farkasa és a Django elszabadul című filmeket már miatta néztem meg.

Nos most is először a kronobiológiai elemzésével kezdjük. Leo fizikai markere: flegmatikus. Ez az a szint, ahogy látjuk Őt. A flegmatikus jelzőnél ne az átlagos gondolkodás alapján ítéljétek meg. Ezt a típust békés flegmatikusként is hívjuk. Általában a szokásai szerint él, bármely területen nehezen változtat és inkább egész életében egy irányba halad. Leo számára nagyon fontos a komfort, szereti kényeztetni önmagát. Az idegrendszere lassabban működik, kiegyensúlyozott, nyugodt és türelmes, ezért nem használ fel a kelleténél több energiát, bármi legyen is az amivel éppen foglalkozik. Lassabban kezd el tanulni, de amit megtanult azt soha sem fogja elfelejteni. Biztos vagyok benne, hogy jó lehet vele beszélgetni, nem szokott vitatkozni, egy vita során inkább a békéltető szerepét tölti be. Nem olvastunk róla olyan cikkeket soha, ahol valamilyen botrányban benne lett volna.
A flegmatikus típus gyakran válik munkamániássá, ez Leonál is többször előfordulhat. Viszont szép módszeresen halad előre, amíg a kitűzött célját el nem éri.
Sokszor elgondolkoztam rajta, hogy annyi fantasztikus alakítása volt eddigi pályafutásában, de nem kapott eddig Oscart. Mégsem olvastam soha, hogy elégedetlen lenne az eredményeivel, hanem évről-évre egyre jobb alakítást nyújt a szerepeiben.

Leonardo DiCaprio

Film: Eredet

Kronobiológiai érzelmi markere: empatikus. Ennél a jelzőnél a szó hétköznapi értelmezése is jellemző rá, az érzelmi marker azt is mutatja, hogy Ő maga hogyan éli meg a vele történt dolgokat, érzelmeket. Leo képes magát beleképzelni más ember helyzetébe és azonosulni a problémáival. Melegszívű ember, aki nemcsak adni, hanem fogadni is képes az érzelmeket. Tisztában van azzal, hogy minden rossz után jó következik, az érzelemvilága egyensúlyban van. Őt nagyon lehet szeretni és ő is tud nagyon szeretni. Olyan, mint egy lelki gyógyító, akivel jó elbeszélgetni, mert tudja, hogy hol a határ, nem döntöget tabutémákat. Egyetlen hiba csúszhat be, ha függ attól a képtől, amit mások alkotnak róla. Leo viszont annyira tudatos, hogy ez nem befolyásolja az énképét. Nem botránkoztat meg, és nem haragszik meg könnyen.

Leonardo DiCaprioLeo intellektuális markere: a gondolkozó, mely azt mutatja meg számunkra, hogy Leo hogyan gondolkozik és dolgozik. Mindent logikai oldalról közelít meg, és apró részekből rak össze. Folyamatosan gondolkozik valamin, soha sincs megállás, nincs csend nála. Ha bármit kitalál, azt apró részletességgel megtervezi és kidolgozza. Elképzeléseit mindig alátámasztja, gondolatmenetének minden részletét alaposan meg is indokolja. Leo intellektuális ösztönzője, hogy kivitelezhető terveket találjon ki, ami a valóságban és működni tud. Szereti az önálló munkát és a kihívásokat. A filozofikus megnyilvánulásai miatt nagyon jó vele beszélgetni, elmélkedni.
Nem véletlen, hogy olyan karakterek eljátszását bízzák rá, amely mély mondanivalókat mutat meg a nézőnek és azt beleégeti a lelkébe.

Leonardo DiCaprio mátrixLeonardo DiCaprio numerológiai elemzésénél találtam érdekességeket. November 11-én, azaz 11.11.-én született. Ez ránézésre is különleges embert mutat, aki valamennyire foglalkozik a számmisztikával, az tudja, hogy a 11-es az mesterszám. Én nem szoktam foglalkozni a novemberrel, mint mesterszámmal, de vannak olyan elemzők, akik igen. Leo születési adatánál viszont nem tudom figyelmen kívül hagyni a két 11-est. A mesterszámmal született emberek valamiben nagyon különlegesek. Olyan belső tudás van birtokukban, amely keveseknek. Sokat gondolkoztam azon, hogy szerepeiből olyan különleges erő és energia árad, mely kevesek játékából. Most hogy nyilvánvalóvá vált a dupla mesteri energiája, ez lehet az oka. A mesteri energián kívül Leo személyes karaktere a szolgáló és szolgálattevő. Ez nem keverendő össze a szolgasággal, mely ezen karaktereknek a negatív működtetése. A szerepeit maximális alázattal és szolgálattal formálja meg, és ehhez társul egy nagyon erős férfi energia is. Igazság szerint én sokáig, amíg nem láttam filmen, csak az alapján ítéltem meg, amit az újságok címlapján láttam. Ott egy sikeres fiút láttam, akit nagyon kedvelnek a lányok. A filmjei alapján viszont tapasztaltam azt a hatalmas belső erőt, amit a személyes karaktere és a mátrixban látható öt egyes szám is megmutat. Ez az öt egyes szám hatalmas életerőt szimbolizál.

Leonardo DiCaprio Django

Film: Django

Leo hatalmas elvárással van saját maga iránt is és a munkájával kapcsolatban, de a környezetével és munkatársaival is nagy elvárásai vannak. Az egyes szám a férfi energia, az erő, az ego, a vezető és az újrakezdő száma. Ezt kifelé és belülről is működteti, de mélységében egy nagyon segítőkész embert takar.
A mester szám a belső mestert szimbolizálja, mely igazán szolgálja a felé fordulókat. Az igazi mester az, aki segíti és példát mutat a tanítványainak, és még tőlük is tanul.

A mátrixban látható üres négyzet az elemzett személy életfeladatát jelöli. A hiányzó számok a hatos és a nyolcas. A nyolcas a siker, a pénz, a gazdagság, az igazság és a hatalom száma. Leo ezt az életfeladatát, az elhivatottságával, a folyamatos tanulással, alázattal végzett munkával messzemenőkig teljesíti. A sikerhez nemcsak elismertség járt, hanem anyagi jólét is. Az igazság vágya nála a természet, a Föld megóvásában teljesedik ki. A házát napenergiával működteti, úgy tudom hogy hibrid autót használ a városi közlekedésben és a külföldi útját is menetrend szerinti járattal végzi és nem saját repülőgéppel.
A hatos a családalapítás, a harmonikus családi élet, a szép otthon és a harmónia száma. Úgy tudom, hogy a családalapítás még előtte van, de még van ideje, hiszen most van a legszebb férfikorban, és az ilyen sikeres és erős kisugárzású férfiak mindig kedveltek a nők körében.

Sorsútját a mátrixban található piros háromszöggel jelöltem. A hetes sorsúttal rendelkező Leonak az az elrendeltetése, hogy hittel szolgáljon. Aki ezzel a sorsúttal rendelkezik, valamilyen szinten gyógyítóvá válik, hittel kapcsolatos cselekedeteket hajt végre mint egy jó lelkipásztor, prédikátor vagy pap. Leonardo DiCaprioFontos lesz számára az Isten üzenete, melyet az általa alakított szerepekben már fellelni véltem, valamint az anyafölddel kapcsolatos magánéleti elhivatottsága jelzi számunkra. Biztos vagyok benne, hogy szerepeit úgy fogja megválogatni, hogy a spiritualitás, mely belső lényét jellemzi, szerepet kapjon általa.
Ehhez a sorsúthoz tiszta energiát kapott a szolgálatban és a szabadságban, hogy életében az önzetlen szolgálatot és segítőkészséget működtetni tudja.

Öröm volt belekukkantani Leonardo DiCaprio személyiségébe és elemezni Őt. Ha tetszett az elemzés, kérlek egy ajánlással oszd meg a barátaid között. Köszönöm 🙂nyil1

Következő elemzésünk egy kimagasló politikus,
Abraham Lincolné lesz.

A bejegyzés kategóriája: híres emberek elemzése
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.