Hogy lettem spiri ingatlanos? Nos ez egy érdekes történet! Az előző bejegyzésben már írtam róla, hogy a gyorsnyomda vállalkozásom befuccsolása után személyiség elemzőként igyekeztem segíteni azokat, akik megkerestek. Volt több ügyfelem, aki a személyiség elemzés alapján szerette volna megérteni és helyrerakni az életét, vagy a párkapcsolatát.

A saját magam és a környezetem személyiség elemzése nekem is sokat jelentett, jobban megértettem, hogy amikor problémák merültek fel, akkor az miért történhetett. Ezzel jobban elfogadóbbá váltam, de nem alárendelt, hanem megfelelő partner tudtam lenni a kapcsolataimban.

Volt, amikor üzletben segítettem a megértést, a kollégák egymás közötti kapcsolatának javításában tudtam tanácsot adni.

De ez kevés volt nekem, munkált bennem még nagyobb aktivitás, így elkezdtem építeni a saját honlapjaim mellett egy gyerekprogram gyűjtő oldalt is Hepipók néven. Miközben ebben képeztem tovább magam, fent voltam a Proffession oldalán is, hátha megtalál engem valami érdekes, amit érdemesnek találok.

Alapítottam a kétezres évek végén egy egyesületet Mosolyogj Mozgalom néven, amelyben a tagokkal több féle programokat találtunk ki és szerveztünk le, amelyben az akkor válságos időkben sokat segítettünk az emberek lelkiállapotának jobbá tételében. Volt mikor több nagyszerű tréner tartott előadásokat, voltak pozitívfilm vetítések, országos ölelésnap sorozatok, Papírhajó Móka néven élettervező találkozók a Duna-parton, stb. Nagyon szép időszaka volt az életünknek.

Ebből a mozgalmi körből az egyik barát egyszer rám írt a Facebookon, hogy én ingatlanozok-e, mert látta, hogy van egy hirdetésem megosztva. Írtam neki hogy nem, egy közös barátunk hirdetését osztottam meg. Kiderült, hogy ő viszont most kezdett ingatlanoznu, így felajánlottam neki, hogy segítek beindítani az értékesítési üzletét egy hanganyaggal, ami egy olyan ingatlanguru ismerősöm előadása, aki rosszul fizetett tanárságot hagyott maga mögött, ingatlanértékesítő lett, később pedig befektető. Abban az időben, ha jól emlékszem, éppen Thaiföldön épített egy szállodát, ami hangulatában nagyon tükrözte az ingatlanos guru személyiségét és attitűdjét. Én imádtam mindig hallgatni a hanganyagot, mert egyrészt nagyon feltöltött, mindig meghallottam egy olyan ötletet, amit akkor pont be tudtam építeni az életembe. Elküldtem ezt a hanganyagot a barátnak, egy hónap múlva írta, hogy nagyon jót tett neki, mert beindult az üzlete.

Nálam éppen akkor egy megtorpanás volt, mert a Hepipókkal egyhelyben topogtam, már elég szépen jöttek az eseményajánlatok rá, de nem tudtam hogyan tudnék nagyobb szintet lépni vele. Gondoltam, hogy a hanganyag már többször segített, így újra elkezdtem hallgatni azt. Közben a Párommal találtunk egy klassz eladó házat a Kis-Duna partján, ami nagyon megtetszett nekünk és elmentettem, hogy többször megnézegessem. Egyelőre nem tudtuk megvenni, de szeretek kísérletezni azzal, hogy ha valamire nagyon vágyom, akkor eljátszom a gondolattal, hogy mi lenne, ha az enyém lenne.

Eltelt pár nap és a Proffessionról elkezdtek özönleni az ingatlanértékesítési állásajánlatok. Nem értettem, hogy miért, hiszen nekem ez nem volt opció. Volt a családban ingatlanértékesítő, nem kaptam kedvet hozzá soha sem. Mutattam a leveleket a Páromnak, aki azt mondta, hogy és mi van, ha ez egy jel, nekem ezt kellene csinálnom. Kikérdeztem azt a barátot, akinek éppen az elküldött hanganyag beindította az üzletét, és akkor értettem meg, ez a munka lehet, hogy mégis nekem szól. ’96 óta voltam vállalkozó és mindig szerettem, ha én szabom meg hogy mikor és hogyan dolgozzam. Átnéztem a mailben érkező ajánlatokat, de nem éreztem azt, hogy ezek nekem szólnak. Mivel már döntöttem, hogy kipróbálom magam benne, pár napot azzal foglalkoztam, hogy átnézzem az üzleti elemzéseket az interneten, melyik ingatlanos cég a legjobb. Fontos volt számomra az informatikai rendszer fejlettsége, hiszen már 2015-ben ez meghatározó volt egy cég fejlődésében és talpon maradásában. Az elemzések nagy része az egyik nagy franchise hálózatot hozta ki, így átolvastam a cég honlapját, megnéztem hol vannak az irodáik.

Dél-Pesten lakunk, ezért úgy kerestem, hogy belváros közeli, de közel is legyen a lakásunkhoz. Megtetszett a Mester utca – Angyal utca párosítás elnevezése. Ez olyan jól hangzott számomra akkor. A Mester, akitől tanulni lehet, az Angyal, amely elnevezésnek jó hangulata van. A házszám pedig 1-es volt, ami az erő, a kezdet és újrakezdés szimbóluma. Jelentkeztem és elkezdtem az ingatlanértékesítői munkát, a spiri ingatlanos tevékenységemet.

Sokat tanultam a szakmából, főleg a kollégáktól, akikkel barátságot is kötöttem. Amikor átnéztem az irodai ingatlanállományt, akkor döbbentem le, hogy a pár hónapja lementett, nekünk tetszett eladó ház az egyik legkedvesebb kollégám megbízása volt, az Ő hirdetését nézegettem rendszeresen. Ekkor tudatosult bennem, hogy saját magam programoztam be magamat erre az útra. Hiszen a Hepipóknál történt elakadásomkor elkezdtem én is hallgatni az ingatlanguru hanganyagát, amelyben arról is szó volt, hogy lett ingatlanos, hogy lett befektető, hogyan programozta saját magát a sikerre.  Közben többször nézegettem a lementett eladó ház fotóit a későbbi kollégám megbízásával. Így lettem spiri ingatlanos.

Ekkor értettem meg, hogy a pszichológia nem különálló tudomány a spiritualitástól, mert a spiritualitás egy többrétegű fogalom, melynek az egyik rétege a pszichológia.

Hat évig dolgoztam ennél a cégnél, időközben irodát váltva, mert a közös elképzelés már nem működött, egy belvárosi irodába költöztem át, melyet két év után elhagytam a céggel együtt, és 2020. őszétől egyéni spiri ingatlanosként végzem az értékesítéseket.

Nagyon sok és érdekes eladás történt az elmúlt jó pár évben, több eladásban segített a spirituális szemléletem, ezekről az érdekes történetekről szeretnék majd írni Nektek.

SPIRI Ingatlanos

Találj meg a Facebookon is 🙂