ingatlan ügyei intézését bízza szakértőre
Ingatlan értékesítő, akiben megbízhat
Örökös Beáta vagyok, Siófokon születtem, 1996 óta vállalkozom.
Előző vállalkozásom egy kis nyomdai stúdió volt, mely Székesfehérváron a Belvárosban működött 15 évig. Fájó szívvel váltam meg akkor tőle, majd kezdtem bele a mostani hivatásomba, az új és használt ingatlanok értékesítésbe, ami azóta hivatássá vált számomra.
5 évig az egyik legnagyobb hálózatnál dolgoztam al-franchise vállalkozóként, majd 2020 telétől egyénileg folytatom.
Ugyanolyan lelkesedéssel és a szakértelmem teljes bevetésével dolgozok egy kis lakáson, telken, mint egy nagy értékű birtokon. Az ingatlan értéke másodlagos, a megbízom érdeke és kívánsága a legfontosabb számomra.
Az embert és az ingatlant figyelem, összetartoznak-e.
SZOLGÁLTATÁSAIM
Minden egyes adásvételt maximális figyelemmel kísérek végig.
Az ingatlan értékesítésére tervet készítek!
ALAP SZOLGÁLTATÁSOK
CSOMAGOK
KAPCSOLT SZOLGÁLTATÁSOK
Kínai kollégákkal dolgozom együtt.
A rámbízott ingatlanokat minden esetben kiajánják kínai ügyfeleknek, befektetőknek, magánszemélyeknek.
Ha Ön is szeretné ezt a plusz szolgáltatást tőlünk, kérem keressen meg mindenképpen!
ELADÓ PRIME INGATLANOK
ELADÓ EXKLUZÍV LAKÁS
Budapest VII. ker. Alsó Erdősor utca
198.000.000Ft
173 nm
ELADÓ EXKLUZÍV LAKÁS
Budapest XXI. Csepel
134.000.000 Ft
Nappali + 3 szoba + 2 fürdőszoba + 2 terasz
+ 2 gk.beállóhely
+ tároló
ELADÓ EXKLUZÍV IKERHÁZ
Budapest XXI. Csepel
198.000.000 Ft
Nappali + 4 szoba + 2 fürdőszoba + 2 terasz
+ garázs + 2 gk.beállóhely
Telek: 324 nm
ELADÓ BUDAPESTI INGATLANOK
ELADÓ EXKLUZÍV LAKÁS
Budapest XXI. Csepel
134.000.000 Ft
Nappali + 3 szoba + 2 fürdőszoba + 2 terasz
+ 2 gk.beállóhely
+ tároló
ELADÓ HANGULATOS IKERHÁZ
Budapest XXI. Csepel
128.900.000 Ft
Nappali + 3 szoba + fürdőszoba + 2 wc + 3 terasz
+ garázs, gk.beállóhely
325 nm telek
ELADÓ KÉTGENERÁCIÓS HÁZ
Budapest XXI. Csepel
190.000.000 Ft
2 különbejáratú lakás
+ 2 állásos garázs
630 nm telek
ELADÓ EXKLUZÍV LAKÁS
Budapest VII. ker. Alsó Erdősor utca
216.250.000Ft
173 nm
ELADÓ 94 nm-es lakás
Budapest VI. kerület
99 millió Ft
3 szoba, nagy belmagasság
ELADÓ BALATONI INGATLANOK
ELADÓ SIÓFOK-ARANYPART LAKÁS/NYARALÓ
Siófok sétatávolságra a Balatontól
40.000.000 Ft
ELADÓ SIÓFOK KERTKAPCSOLATOS LAKÁS
Siófok sétatávolságra a Balatontól
60.000.000 Ft
ELADÓ VIDÉKI INGATLANOK
ELADÓ ÉRD, BELTERÜLETI ÉPÍTÉSI TELEK
4.282 NM
95.000.000 Ft
ELADÓ SZÁZHALOMBATTA EXKLUZÍV LAKÁS
132 NM HATALMAS ERKÉLY
99.900.000 Ft
ELADÓ SZÁZHALOMBATTA EXKLUZÍV LAKÁS
109 NM + 77 NM TERASZ
89.900.000 Ft
KIADÓ INGATLANOK
KIADÓ 1,5 SZOBÁS LAKÁS IX. KERÜLETBEN
37 NM
220.000 Ft/hó
ÉRTÉKESÍTETT ÉS KIADOTT INGATLANOK
ÉRTÉKESÍTETT ⇑
ELADÓ
2 szintes felújítandó lakás
BUDAPEST, IV. KERÜLET
KIADOTT ⇑
KIADÓ
2 szobás lakás + garázs
BUDAPEST, IX. KERÜLET
ÉRTÉKESÍTETT ⇑
ELADÓ
3 szintes családi ház
BUDAPEST, XX. KERÜLET
ÉRTÉKESÍTETT ⇑
ELADÓ
2 szobás, erkélyes lakás
BUDAPEST, XX. KERÜLET
ÉRTÉKESÍTETT ⇑
ELADÓ
57 nm-es erkélyes lakás a Kis-Dunánál
XXI. kerület
ÉRTÉKESÍTETT ⇑
ELADÓ
2 szobás, erkélyes lakás
IV. kerület
KIADOTT ⇑
KIADÓ
37 nm-es lakás nagy erkéllyel
IX. kerület
ÉRTÉKESÍTETT ⇑
ELADÓ
2 szobás, erkélyes lakás
XIV. kerület
KIADOTT ⇑
KIADÓ
52 nm-es lakás nagy erkéllyel
XI. kerület, BudaPart
ÉRTÉKESÍTETT ⇑
ELADÓ
62,5+55 nm-es ház nagy telekkel
BALATONSZÁRSZÓ
ÉRTÉKESÍTETT ⇑
ELADÓ
30 nm-es felújítandó lakás
BUDAPEST, XI. KERÜLET
ÉRTÉKESÍTETT ⇑
ELADÓ
60 nm-es nyaraló
VELENCE-FÜRDŐ
ÉRTÉKESÍTETT ⇑
ELADÓ
85 nm-es ház nagy telekkel
VECSÉS
ÉRTÉKESÍTETT ⇑
ELADÓ
66 nm-es felújítandó lakás
BUDAPEST, V. KERÜLET
KIADOTT ⇑
KIADÓ
Alure Residensben lévő nagy erkélyes lakás
BUDAPEST, IX. KERÜLET
ÉRTÉKESÍTETT ⇑
ELADÓ
felújított 3 szobás lakás
BP. XX. kerület
ÉRTÉKESÍTETT ⇑
ELADÓ
2 szobás felújítandó lakás
BUDAPEST, IX. kerület Bakáts tér
KIADOTT ⇑
KIADÓ
2 szobás lakás + garázs
BUDAPEST, IX. KERÜLET
ÉRTÉKESÍTETT ⇑
ELADÓ
családi ház + nagy telek
BP. XVI. kerület
ÉRTÉKESÍTETT ⇑
ELADÓ
3 szintes, medencés családi ház nagy telekkel
BUDAÖRS
KIADOTT ⇑
KIADÓ
modern kis lakás
BUDAPEST, VI. KERÜLET
ÉRTÉKESÍTETT ⇑
ELADÓ
felújítandó villaház
BP. XII. kerület
ÉRTÉKESÍTETT ⇑
ELADÓ
2 szobás jó állapotú lakás
BUDAPEST, IV. kerület Flottilla utca
KIADOTT ⇑
KIADÓ
üzlethelyiség
BUDAPEST, VII. KERÜLET
ÉRTÉKESÍTETT ⇑
ELADÓ
két generációs családi ház
ÉRD
ÉRTÉKESÍTETT ⇑
ELADÓ
felújított kis lakás
ESZTERGOM
KIADOTT ⇑
KIADÓ
kis lakás
BUDAPEST, VIII. KERÜLET
ÉRTÉKESÍTETT ⇑
ELADÓ
felújítandó 3 szintes ikerház
BP. XII. kerület
ÉRTÉKESÍTETT ⇑
ELADÓ
2 szobás lakás
BUDAPEST, IX. kerület Gabona utca
KIADOTT ⇑
KIADÓ
2 szobás lakás
BUDAPEST, III. kerület Szentendrei út
ÉRTÉKESÍTETT ⇑
ELADÓ
felújított 3 szobás mézeskalácsház
BP. XIX. kerület Wekerle
ÉRTÉKESÍTETT ⇑
ELADÓ
2 állásos teremgarázshely
BUDAPEST, IX. kerület Liliom utca
ÉRTÉKESÍTETT ⇑
ELADÓ
2 szobás lakás
BUDAPEST, XIII. KERÜLET
ÉRTÉKESÍTETT ⇑
ELADÓ
felújítandó 3 szobás lakás
BP. XI. kerület Karcag utca
ÉRTÉKESÍTETT ⇑
ELADÓ
3 szobáls újépítésű lakás
BUDAPEST, XII. kerület Kis Rókus utca
ÉRTÉKESÍTETT ⇑
ELADÓ
1 szobás lakás
BUDAPEST, VIII. KERÜLET
ÉRTÉKESÍTETT ⇑
ELADÓ
újszerű 3 szobás lakás + teremgarázs hely
BP. XI. kerület Kondorosi út
ÉRTÉKESÍTETT ⇑
ELADÓ
3 szintes családi ház
BUDAPEST, XI. kerület Kelenvölgy
ÉRTÉKESÍTETT ⇑
ELADÓ
2 szobás lakás
BUDAPEST, I. KERÜLET
ÉRTÉKESÍTETT ⇑
ELADÓ
felújított 3 szobás lakás
BP. VII. kerület Murányi utca
ÉRTÉKESÍTETT ⇑
ELADÓ
kis lakás
BUDAPEST, VIII. kerület Orczy út
ÉRTÉKESÍTETT ⇑
ELADÓ
kis lakás
BUDAPEST, IX. KERÜLET
ÉRTÉKESÍTETT ⇑
ELADÓ
újszerű teraszos lakás
BP. IX. kerület Páva utca
ÉRTÉKESÍTETT ⇑
ELADÓ
2 szobás lakás
BUDAPEST, VI. kerület Podmaniczky utca
ÉRTÉKESÍTETT ⇑
ELADÓ
erkélyes kis lakás
BUDAPEST, III. KERÜLET
ÉRTÉKESÍTETT ⇑
ELADÓ
két szintes felújítandó családi ház
SIÓFOK
ÉRTÉKESÍTETT ⇑
ELADÓ
5 szobás házrész
BUDAPEST, II. kerület Széphalom
ÉRTÉKESÍTETT ⇑
ELADÓ
2 szobás felújítandó lakás
BUDAPEST, IX. KERÜLET, ÜLLŐI ÚT